(fordította Henk Csaba)
Imigyen hallottam. Történt egyszer, hogy a Buddha — Sziddhárta Gautáma — nyomatta, szokásához híven, a sódert, erényről, bla bla, szentségről, bla bla, döfölészve közben egy épp a keze ügyébe eső istennőt.
Ülő pózban csinálták, mert Buddha ettől pöccent csak be igazán.
A megszokott gyülevész sereg vette őket körül: istenek, démonok, vámpírok, kannibál boszorkányok, arhátok, bódiszattvák, és egyéb efféle mitikus lények.
A szentbeszéd közepén Buddha elélvezett és meghalt.
Ez a nyitánya a Buddhakapalának, egy tantrikus buddhista szent szövegnek, melynek a címe annyit tesz: "A Buddha koponyájából készült ivóserleg".
Vádzsrapáni bódiszattva, aki épp nagyban próbált úgy csinálni, mint akit érdekel az előadás, az elképesztően dögös Csitraszéna nevű boszorkány mellett foglalt helyet.
Mármint elképesztően dögös annak, aki az ijesztő gót csajokra bukik. Ami őt illeti, Vádzsrapáni nem volt ebben egészen biztos, mindenesetre nem akarta kihagyni a kínálkozónak tűnő alkalmat Csitraszéna becserkészésére.
"Szóval, hé, bébi, mit gondolsz a mai darma beszédről? Lenyűgöző, nem?"
Nem várva válaszára, folytatta:
"Mármint hogy mindez a cucc minden bizonnyal tökre bejön a rendes csávóknak. De ne vicceljünk már, kinek van erre ideje? A valódi embereket, mint téged meg engem, a szex és az erőszak érdekli, nem pedig a szenteskedő frázisok. Ez a buddhista rizsa nem jó nekünk semmire. Tudod, amiről én akarnék hallani, az azok a módszerek, amikkel a magunkfélék hatalomra tehetnek szert."
Csitraszéna ügyet sem vetett rá, mert (1) egy retardált trogloditának tartotta, és (2) nekrofil volt.
Ami minket illet, ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Ha nem lett volna nekrofil, semmiféle tantra nem jött volna létre, és mi még mindig az erény, bla bla, szentség bla bla szólamainál lennék leragadva.
Buddha rothadni kezdett, amitől Csitraszéna felgerjedt és benedvesedett. Meredten bámulta, légzése elnehezült.
Mellesleg azt hallotta-e már, hogy Gautámának különleges behúzható pénisze volt, amit vissza tudott csúsztatni a medencéjébe? És hogy a nyelve olyan hosszú volt, hogy meg tudta nyalni a fülét? Számos téraváda szent szöveg szerint ez így volt.
Gautáma Buddha nemigen tudott ellenállni a szexi boszorkány fixírozásának. Eddigre a nyaki inai már elrohadtak, és a koponyája hangos puffanással — paff! — a földön landolt.
Hogy így, alig épp hogy elhalálozva, kőkeményen rágerjedt a lányra, nem érezte magát teljességgel koherens állapotban, mindenesetre azért a koponyájának sikerült egy mantrát kipréselnie magából:
Oᴍ Bᴜᴅᴅʜᴇ Sɪᴅᴅʜᴇ Sᴜꜱɪᴅᴅʜᴇ Aᴍʀ̣ɪᴛᴀ Aʀᴊᴇ Bᴜᴅᴅʜᴀ Kᴀᴘᴀ̄ʟᴀ Sᴘʜᴏᴛ̣ᴀɴɪᴘᴀ̄ᴛᴀʏᴀ Tʀᴀ̄ꜱᴀʏᴀ Hᴜ̄ᴍ̣ Hᴏ Pʜᴀᴛ
A mantra, a körülményeket figyelembe véve egyáltalán nem meglepő módon, geci erősre sikeredett. Legelső dolga az volt, hogy lezúzott a poklokba, ahol elagyabugyált egy rakat semmi jóban nem sántikáló óriás kígyódémont.
Onnan aztán visszazúzott Csitraszéna hüvelyébe, majd (az ekkorra már kellőképp síkos) központi csatornáján keresztül felcsúszott az agyába.
Az erő ilyeténképp való megnyilvánulása megfélemlítette és lenyűgözte a kígyódémononokat. Hogy elagyabugyálják őket, egyáltalán nem voltak hozzászokva; de ahhoz meg végképp nem, hogy kimondhatatlan szavak műveljék ezt velük (még ha Kɪꜱ Kᴀᴘɪᴛᴀ̓ʟɪꜱsal voltak is írva mind). Így hát feldzsiggeltek a mennyekbe, ahol természetfeletti érzékelésük fellelte a csodálatos fegyvert.
Meglepetten, leborultak Csitraszéna előtt, és tanításért esedeztek hozzá.
Ő bősz pillantást vetve rájuk, szólásra emelkedett. Amit elmondott...
... az a további része a Buddhadkapala Tantrának, ami a szexről, a hatalomról és az erőszakról szól.
Lehet, hogy némileg furcsának találja ezt a történetet. Talán egy picit meg is rökönyödött?
Én Ronald Davidson Indian Esoteric Buddhism: A social history of the tantric movement c. művében bukkantam rá (248-250. oldal).
Átültettem a sztorit kortárs nyelvezetre, és néhány részletet magam raktam hozzá, mert Davidson csak egy összefoglalóval szolgál, nem fordítással. A cselekményen csak kisebb változásokat eszközöltem, hogy nagyobb hangsúly helyeződjék Csitraszénára, és kevesebb Gautámára és Vádzsrapánira.
Ha felháborodott, nyugodtan gondolhatja, hogy én ötlöttem ki az egészet. Azonban, amint Davidson is mondja (277. oldal), a tantrikus írások nem parodizálhatóak, mert a szentségek gyalázásában és abszurditásban eleve túlmennek minden határon.
Valaki kiötlötte a sztorit. Nem számít, hogy ki; az számít, hogy az olvasóra milyen benyomást tesz.
Kérem, tarston itt egy rövid szünetet az olvasásban és tűnődjön el rajta, Önre milyet tesz.
Mint irodalom, a buddhista szentírás fikció, a hősi fantasy egy alműfaja. A szerző minden egyes íráshoz kitalál egy hőst, aki megtestesíteni azt, ahogy ő elképzeli az ideális buddhistát.
A legkorábbi szent szövegek, azt hiszem, a Dzsakáták voltak, mely a hősei közt felvonultott bírót, faszellememet, papagájt, kereskedőt, és más efféléket.
Aztán valaki kitalálta Gautámát, aki olyannyira vonzó karakternek bizonyult, az összes Dzsakáta hőst visszamenőlegesen átírták az ő korábbi inkarnációjának. Gautáma meséjét századokon kereszül mondták el és cifrázták tovább újra meg újra. Ez a csábítás azóta se vesztett varázsából; csak pár éve, hogy Stephen Batchelor és Richard Gombrich új verziókkal hozakodtak elő.
Gyakran előfordul, hogy az új időknek új hősökre van szükségük. A Szív Szútra Gautámát a háttérbe helyezi, és Avalokitésvarát teszi meg hősnek. Avalokitésvara egy újfajta hős: a "bódiszattva". A Szív Szútra Avalokitésvarát Sáriputrával — az arháttal, a régi típusú hőssel — állítja szembe, aki kétséget kizáróan alább való nála.
A Vimalakirti Szútra szerzője egy gazdag üzletembert tett meg hőséül, akinek megértése az ürességről felülmúlja Gautáma szerzeteséit.
A buddhista tantra visszahozta a hősök túláradó sokféleségét: prostituáltak, fegyverkereskedők, démonok és tolvajok. De míg a Dzsakáták egyszerű erkölcsöket prédikáló gyerekmesék, a Tantrák és hőseik filozófiailag árnyaltak és etikailag kihívóak.
Vallás ide vagy oda — Gautáma és Csitraszéna meséje nagyszerű sztori. Egyszerre vicces, megdöbbentő és inspiráló.
Csitraszéna lenyűgöző karakter. Minden mondata után azt gondolom: tyűha — most vajon mi jön?
Azt gondolom: A szent tehénre! így is lehet buddhizmusról beszélni? Én is ezt szeretném csinálni! (S teszem is.)
Ez nem a szent szövegekre való szokásos reakcióm, amelyek nagy része gyötrelmesen unalmas.
Önt talán a hideg is kirázza az én Buddhadkapala verziómtól; és ez így rendjén is van. Sokféle buddhizmus létezik, mindegyik a hőse (vagy hősnője) által meghatározva. A választás Önön áll; vagy akár előrukkolhat az Ön saját meséjével.
Stephen Batchelor modern Gautámája egy tisztességes, okos, szorgalmas fickó, aki nehéz körülmények közepette a legjobbat hozza ki magából. Meglepő módon képes voltam azonosulni ezzel a történettel. Felettébb kedvelem az ő Gautámáját — őszintén szólva, magamra emlékeztet.
Ő, mindemellett, unalmas: meglehet, nemes, de nem lelkesítő. A történet túl realisztikus az én ízlésemnek. A realizmus jó dolog, ha újságírásról van szó, ahol tényekről kell beszámolni; de a szentírás fikció, ami a lehetőségek terére nyújt rálátást. A realisztikus fikció fárasztó: soha nem olyan meglepő, mint a valódi élet, és általában leginkább lehangoló.
A legtöbb tantra mellőzi Gautámát; ő lényegtelen. A Buddhadkapala jól mutatja miért: meghal, de továbbadja a stafétabotot.
A történet finoman gúnyt űz Gautámából, de tiszteli az ő örökségét. Gautáma az, akitől a mantra ered. A tantra számára a mantra a létfontosságú szikra, a kulcs a rendszer egészéhez. Gautáma talán soha nem is létezett, de azért tiszteletben tartjuk az ő legendáját.
Mindenestre: a legjobb esetben is, ő egy élőhalott.
Csitraszénát időszámításunk szerint 700 körül találták ki, egy olyan időszakban, amikor a buddhista intézmények teljesen összeomlottak. Az alapító-hős kudarcot vallott. A buddhizmusnak csak a gyökeres újra-feltalálás lévén lehetett esélye a fennmaradásra. Mint azt írtam:
A buddhizmusnak olyan vallássá kellett válnia, amely felkarolta a káoszt, és eszközöket adott a kreatív felhasználására. Többé nem lehetett azok vallása, akik megengedhették maguknak, hogy idejüket teljességében a gyakorlásnak szenteljék. Ehelyett az elfoglalt emberek mindennapi életének kellet gyakorlattá válnia. A buddhizmusnak azonnali praktikus jövedelmezőséget kellett biztosítania. A tantra volt az a buddhizmus, ami e követelménynek eleget tett.
Én Csitraszénát egy, a jelennek szóló buddhista hősnőként mutattam be: egy másik korban, amikor a buddhista intézmények összeomlanak, a káosz és gyors társadalmi változások idején, amikor a buddhizmus túlélése attól függ, mennyi gyakorlati értékkel szolgál az elfoglalt laikus embereknek. A buddhizmus a jámbor fecsegésnél és a megváltás elképzelhetetlenül távoli jövőbe helyezett absztrakt lehetőségénél többet tud nyújtani. Kell, és tud is valami hasznosat mondani az afféle bonyolult témákról, mint szex, hatalom és erőszak.
Gautáma bennfentes volt, az 1%-ba esők egyike. Királyok hallgatták tisztelettudóan udvari értekezéseit. A XIX. század második felében az angol buddhistáknak nem esett nehezére, hogy viktoriánus úriemberként találják fel őt újra. (Amint arról David McMahan ad számot.)
Csitraszéna egy kívülálló: egy fekete nő, egy anarchista, egy aberrált. Az ő ereje a másságából számazik; abból, hogy hajlandó elmenni odáig, ahova tiszteletreméltó ember nem merészkedik.
Leginkább olyannak képzelem, mint Lisbeth Salandert, a Sárkány-tetoválásos Lány hősnőjét. Tüskés fekete bőrt hord és nyelv-piercingje van. Ócska felnőtt-képregényeket olvas. Emlékezetes vele a szex, de nem sok ember szeretné vele megismételni.
Idejének legnagyobb részét az internet legsötétebb sarkainak feltárásával tölti, hátborzongató képességek reményében. Időnként előrukkol egy efféle mantrával:
X" INSERT INTO users ('login_id', 'password') VALUES ('chitrasena', 'mngan.rdo.rje'); -
És akkor az óriás kígyó-démonok — a Bank of America, Altria, a szír kormány — azt találják, hogy egyes bizalmas emailek 117 anonim weboldalon lettek közzé téve. Miután hókon lettek vágva egy sor érthetetlen halandzsától.
Egy csipet Csitraszéna van bennem is — és mindenki másban is.
De lehet-e egy nekrofil boszorkány olyannyira nemes, mint Gautáma? Vagy a transzgresszív kívülállók csak bajt kevernek?
A buddhista romantikus vámpír-regényem erre igyekszik megtalálni a választ.